Persze én is nézek tévét, nem is keveset. Az utóbbi időkig úgy gondoltam, hogy ez a doboz csak elszívja az ember agyát. Miért hittem volna mást, amikor a műsor nagyjából kimerül a „Bruce Willis megmenti a világot” + reklám + „mounika” hármasban. (Persze létezik egyéb normális adás is, viszont elhanyagolható mértékben, valamint olyan időpontokban, amikor az emberek többsége nem ül a képdoboz előtt.)

Történt azonban kis hazánkban egy bankrablás. Egy olyan ember követte el, aki – az apja szerint – egy ma született bárány volt. Bement, jöttek a zsaruk, erre elkezdett követelőzni. Na kérem szépen ő nem nézett eleget tévét, ha nézett volna, tudná, hogy nem fog pénzt kapni. Ha megérkeztek a zsaruk, akkor kell egy második terv, vagy pedig fel kell adni! Ő nem tette, fenyegetőzött, elpatkolt. Hiába, aki hülye haljon meg!

Aztán volt ottan egy helyszínelés és egy rendőr, aki kiegészítette jövedelmét pár százezerrel. Nos, ha látott volna életében „bankrablásos” filmet, tudná, hogy a bankokban vannak mindenféle kütyük, amiket kameráknak emleget a köznép. Amennyiben tudta, nagy szarban lehetett (most már még nagyobban van)  vagy totális barom, ha ennyiért kockáztatta a börtönt, a karrierjét és a megaláztatást. Ugyanakkor, ha nem is szereti a filmeket, csak a „mounikat”, tévénézés közben még mindig elkerülhetetlenül elérték volna a reklámok. Ezekből pedig megtudhatja mindenki, hogy ekkora összeget fél óra alatt hozzávágnak bárkihez. Igaz uzsorakamatra és hülye aki igénybe veszi, de ez még mindig kisebb marhaság lett volna annal, amit tett.

Szóval a hülyeségnek is vannak szintjei, a tévé pedig egy bizonyos szintre viszi a közönségét. Így aki alatta van annak érdemes néznie, aki pedig felette, az továbbra is kerülje el, vagy csinálja úgy ahogy én: nálam a bekapcsolt készülék nem más, mint háttérzaj, amire csak akkor figyelek, ha azt gondolom, hogy érdemes.