Látom reggel a tv-ben, hogy új rendőrőrset adtak át Pomázon. Végre, rájuk is fért! Határtalan boldogságomat, a riport végén elhangzott utolsó mondat törte darabokra. Ennek lényege az volt, hogy a bűnözési statisztika alatta van az országos átlagnak!
Na kérem szépen, úgy tényleg jó a statisztika, ha a kiérkező rendőr a „tesz feljelentést?” mondat után egyből hozzáteszi, hogy sok értelme nincs, mivel nem elég a kapacitás, meg mondjuk a hétvégi telekről elvitt dolgokat úgysem találják meg, vagy ha mégis, visszaadni nem fogják, mert nem tudjuk bizonyítani, hogy a miénk …
Szögezzük le, hogy az átlag rendőrökkel semmi bajom, sőt minden helyzetben, amikor kapcsolatban kerültem bármelyikükkel is - bűncselekmény szenvedő alanyaként, vagy megbírságolt autósként - korrektek voltak. A gondom, a pöffeszkedő vezetőkkel van, akik nem biztosítják a megfelelő körülményeket, majd az ember pofájába vágják, hogy milyen tuti a helyzet.
A magam részéről mostantól mindig feljelentést fogok tenni, ha bűncselekmény áldozatává válok. Ezzel nem az a célom, hogy az amúgy is túlterhelt állományt szívassam felesleges pappírmunkával, hanem az, hogy a statisztikák a valóságot jobban tükrözzék, és így talán elgondolkoznak majd azok, akinek ez a dolguk.
u.i.
Kívánom minden rendőrnek, hogy 15-én sértetlenül érjenek haza, és amiatt dühöngjenek, hogy miért kellett feleslegesen kint lenniük az utcákon.
Utolsó kommentek